LiveScore
2010. március 17. -
Nagy népszerűségnek örvend a sportkedvelő körében a Livescore.com weboldal, ami a világ bármely pontján történő sporteseményről élő és azonnali eredményt közvetít számunkra. Mindig is érdekelt, hogy mikor jelenik meg a saját programja az oldalnak, hisz már a böngészőben is külön iPhoneos kinézete volt/van. Ám nemrég felfedeztem, hogy már az AppStore virtuális polcain tündököl egy speciális verzió.

Aki nem ismerné az alapot, az tegyen egy látogatást a honlapra. Ligákra, országokra és bajnokságokra osztva mindent megtalálhatunk ami foci, hoki, kosárlabda, tenisz vagy épp az angoloknál közkedvelt krikett eredményei. Alul hat gombbal találkozhatunk, az első az aktuális eredményeket és a közeljövőben kezdődő meccseket mutatja ömlesztve, a második pedig az éppen ebben a másodpercekben is tartó mérkőzéseket jeleníti meg. Itt meg is állunk egy picit. Az első pont alatt lapozgathatunk, hogy megtaláljuk a keresett meccseinket, de például fociban a magyar bajnokság kicsit lentebb lesz, ezért praktikusabb a harmadik gombbal próbálkozni, ahol szépen az országokra lehet klikkelni, és nem is annyira alul megtalálhatjuk hazánkat is, ahol percre pontos élő eredményt láthatunk, vagy esetleg az előző hétvégén megrendezett mérkőzések végeredményeit olvashatjuk le. Továbblépve pedig el is érkeztünk a negyedik ponthoz, ahol már kiteljesedik a program. Itt kiválaszthatjuk az előbb felsorolt sportok közül, hogy melyiket jelenítse meg az első három gomb. Ráadásul ha például a a kosárlabdára megyünk, akkor átváltoznak az ikonok egy lasztira, ha hokira, akkor egy koronggá, így félreértés se nagyon lehet. (ne tévesszen meg senkit, hogy a képeken ez a gomb nem szerepel, ennek az az oka, hogy egy újabb frissítés által került bele a programba, míg a képek a régiek).
Közvetlen mellette megtaláljuk a beállításokat, ahol megadhatjuk, hogy hány másodpercenként frissítse saját magát a program. Ezt persze ki is lehet kapcsolni, mert a hatodik és egyben az utolsó gomb a frissítés, amit megnyomva azonnal újratölti nekünk a legújabb eredményekkel. Minden meccsre rá tudunk klikkelni, és egy kisebb tájékoztatást kapunk róla. Például a gólszerzők neveit és hogy hányadik percben történt mindez. Emellett még a sárga és piros lapokat is közlik.

A LiveScore kitűnő program a megrögzött "TippMix" játékosoknak, hisz akármikor utána tud járni az eredménynek. Én például azért szeretem, mert ha kint vagyok a kedvenc magyar csapatom meccsén, akármikor megnézhetem, hogy hogyan áll a többi párhuzamos mérkőzés. A foci a legjobban felszerelt, ott minden országról van adat, a többi sport egy picit szegényes, de azért nem szenvedünk hiányt, hisz a profi ligákon és a nemzetközi meccseken keresztül szerintem megtalálhatjuk azt, ami számunkra fontos.